Pert nyert a kamionok áldozata

2010.11.10. 16:33

Hatezer euró kártérítést ítélt meg kedden a strasbourgi székhelyű Európai Emberi Jogi Bíróság Deés György alsónémedi lakosnak.

A felperes még 1999-ben fordult bírósághoz amiatt, hogy 1997 eleje óta a lakhelyéhez közeli privatizált autópályáról – díjfizetés elkerülése érdekében – nagyon sok kamion választott olyan elkerülő utat, amely az ő utcáján vezetett keresztül. Keresetében azt állította, hogy a megnövekedett forgalom miatt házának falai megrepedtek, továbbá szót emelt az állandó zaj- és légszennyezés ellen is. Keresetét 2005-ben elutasították azzal, hogy 2003-as mérések tanúsága szerint a zajszint 12–15 százalékkal meghaladta ugyan a határértéket, de ennek mértéke nem okozhatott károsodást az épületben. A hatóságok 1998-tól kezdve erőfeszítéseket tettek a forgalom lassítása és átszervezése érdekében: elkerülő utakat építettek, sebességkorlátozást írtak elő, 2001-ben pedig megtiltották a 6 tonnánál nehezebb kamionok átmenő forgalmát.

Deés György, miután Magyarországon nem kapott jogorvoslatot, 2006-ban a strasbourgi bírói fórumhoz fordult. Arra hivatkozott, hogy a zaj- és környezeti ártalmak miatt utcája csaknem lakhatatlanná vált, a bírósági eljárás pedig méltánytalanul elhúzódott. A kedden kihirdetett ítélet megállapította: az Emberi Jogok Európai Egyezménye az egyéneknek nem csak azt a jogát védi, hogy külső fizikai behatolástól mentesen, háborítatlanul élhessenek otthonukban, hanem azt is, hogy biztosított legyen a nyugalmuk és ésszerű határokon belül ne legyenek kitéve zaj- vagy szennyezési ártalomnak.

A magyar hatóságok forgalomcsökkentő intézkedéseit elégtelennek, késedelmesnek minősítették Strasbourgban.