Opel Antara – most már tetszik?

2010.11.22. 16:22 Módosítva: 2010.11.22. 16:22

Nem csak a forma változott, de a motorok is sokat izmosodtak – az Antara így jobb eséllyel indul a megszaporodott konkurencia ellenében.

Lényegében a megszokott nagy modellfrissítést hajtották végre, amelyen manapság az összes autó átesik valamikor az életciklusa közepe táján. Ennek megfelelően a drágán átalakítható fémlemezeket nem is érintette a módosítás, csak az autó elején és hátulján láthatók a beavatkozás nyomai. Így kis fekete betétekkel szakították meg széles középső krómsávot a jelvény mellett, átdolgozták a fényszórók belsejét és a lökhárító szabása is változott egy keveset. Az összhatás egy picivel talán tisztábbnak tűnik, de semmi falrengetőt nem látni.

Annál kellemesebb meglepetés lehet, hogy mind a három motor jóval erőteljesebb lett. A benzines kivitel 2,4 literes négyhengeresének teljesítménye 140-ről 170 lóerőre nőtt, a kétliteres turbódízelek pedig 120 helyett 163, illetve 150 helyett 184 lóerősek lettek. Ezzel az Antara beelőzte a Hyundai és a Kia hasonló méretű SUV-jait, legalábbis ami a teljesítményadatokat illeti. A gyengébb dízel egyébként a kétkerék-hajtású, kézi váltós kivitelekhez jár majd, míg az összkerekes változatokat az erősebbik CDTI motorral szállítják.

A megújult Antara élő premierjét december elején tartják a Bologna Motor Show-n, a forgalmazás azonban már 2011-ben kezdődik Európában.