Itt a szép új Opel Corsa

2010.11.24. 12:07

A rüsselsheimiek városi modellje új grimasszal próbál javítani a helyzetén, így talán jobban bírja majd a konkurencia erősödését.

Az aktuális Corsát négy éve mutatták be, így mára elkerülhetetlenné vált, hogy átszabják valamelyest. Nagy átalakításokra persze nem volt pénz, annál is inkább, mert a típusnak már csak két-három évig kell kihúznia, míg meg nem érkezik a teljes egészében saját fejlesztésű utódmodell, így a tervezők az épeszű áron módosítható műanyag elemek átszabására szorítkoztak. Ilyen az első lökhárító, amelyre kisebb, és határozottabb formájú hűtőrács, viszont bestiális méretű alsó légbeömlő – egy tele szájjal vigyorgó száj – került. Hátul már nem ilyen markánsak a változások, leginkább a lámpák új belső szerkezete tűnhet fel.

Műszaki szempontból nincs lényeges változás, annál is inkább, mivel kb. egy éve igazították a motorkínálatot a legújabb környezetvédelmi határértékekhez. Így továbbra is 65 lóerős ezres, 85 lóerős 1,2 literes és 100 lóerős 1,4 literes benzinmotorral, illetve 75 és 95 lóerős 1,3 literes és 130 lóerős 1,7 literes dízellel kínálják a típust. Természetesen lesz EcoFlex kivitel is, ebbe a 95 lovas dízelmotor kerül, amely a háromajtós karosszériával már 3,5 liter gázolajjal is beéri vegyes ciklusban, 100 kilométeren, városi használatban pedig csupán 4,2 litert fogyaszt, nagy részben a stop-start rendszernek köszönhetően.

A felújított Corsa 2011 januárjában érkezik meg az Opel-kereskedésekbe Európa-szerte.