Egy percre a börtöntől

2010.12.03. 08:12

Sikerült kibújnia a felnőtt bíróság szigorú ítélete elől annak a francia autó tolvajnak, akinek ügyvédje szerint védence még pontosan egy percnyire volt a felnőtté válástól, amikor a hatóságok elfogták.

A nantes-i bíróságon Deplhine Branquet ügyvédnő kihangsúlyozta, védencét épp a születésnapján, november 28-án tartóztatták le. A jegyzőkönyv szerint este tíz óra negyvenkilenc perckor csaptak le rá a rendőrök, azonban a fiú egy perccel későbbtől, tíz óra ötven perctől számított volna felnőtt állampolgárnak.

"A jogtudomány ezzel megmutatta, hogy nem a születés napjától, hanem annak pontos idejétől függ, hogy valaki felnőtt állampolgárnak számít-e, vagy sem." – nyilatkozta az ügyvéd az AFP hírügynökségnek.

Mivel kiskorúságát megállapították, a nantes-i bíróság nem illetékes eljárni a fiú ügyében, akinek ezután egy fiatalkorúakkal foglalkozó intézet előtt kell majd felelnie a gépjárműlopásért, és a jogosítvány nélküli vezetésért.