Mercedes motorokat kap a Renault

2010.12.09. 12:35

Benzines motorokat kapnak a franciák, cserébe egy vadiúj, modern dízelért, amely az összes kis Mercedesbe bekerül.

Lényegében a Peugeot-BMW párosnál bevált receptet követi a Mercedes és a Renault-Nissan. A francia-japán vállalat új fejlesztésű, 1,6 literes, 130 lóerős turbódízel motorját adja be a közösbe, így a Mercedesnek nem kell saját 2 literes, keresztben beépíthető dízelét drágán továbbfejlesztenie. Cserébe a franciák megkapják a Mercedes számos benzinmotorját. Elsőként a Mercedes 2 literes benzinesét használják majd fel, de hozzáférhetnek a V6-os és V8-as benzinesekhez is, amelyeket főként az Infiniti modelljeiben tudnának felhasználni.

A megállapodás szerint később teljes motorcsalád fejlesztésébe fog a két vállalat, méghozzá közösen: három- és négyhengeres motorokról volna szó, 1,2 és 1,8 liter közti hengerűrtartalommal. A tervezést a Mercedes vállalta magára, viszont a gyártás a Renault-Nissannál folyik majd, és a francia-japán gyártó is használ majd többet a közös motorokból. Ezzel mindkét cég jelentős összeget takaríthat meg, miközben motor-fronton tarthatják a lépést a konkurenciával.

A Chryslerrel és a Mitsubishivel való szakítás után a Mercedes számára létkérdés volt, hogy találjon egy tömeggyártó partnert, amellyel megoszthatja a drágább alkatrészek gyártásának költségeit. Úgy néz ki, a Renault-Nissan alkalmas lesz erre a szerepre, miközben maga is nyer azon, hogy a németek fejlesztéseit használhatja.