Igazi giccs: Tata talpig aranyban

2011.01.03. 17:50

Nincs is meglepőbb, mint amikor a világ legolcsóbb autójából hirtelen a legdrágábbak egyike lesz. Pedig a Tata Nanóval épp ez történt: készítettek belőle egy, talán még indiai ízlés szerint is csicsás, felékszerezett példányt.

A guruló ékszeres dobozokat a Tata házon belül ütötte össze, hivatalosan az indiai ékszerész-hagyomány ötezredik évfordulójára, ami eléggé hajánál fogva előrángatott indoknak látszik. (Tényleg, ki tudná bizonyítani, hogy épp az idén van-e a jeles évforduló, vagy esetleg két év múlva lesz? - így több évezredes távlatból.) A díszítést ugyanis a Titan Industries, a Tata csoport egy másik tagja kivitelezte. A terveket azonban pályázati úton választották ki, tizenhárom tervből csak a legjobbat emelték ki, ezt a telibe aranyozott, gyémánt-berakású csodát.

Az a gyanúnk, hogy az időzítés nem véletlen: miután a Nano sorozatos hibái miatt az eladások alaposan visszaestek, a Tata nyilván minden lehetőséget megragad, hogy a filléres kisautót a figyelem középpontjában tartsa, az aranyozás pedig akár be is válhat, bár valószínű, hogy ennyinél többre lenne szükség, ha vissza szeretnék szerezni a kocsi jó hírét.