Ez lenne a világverő Mitsubishi?

2011.01.19. 06:20

A japán gyártó jövője múlhat az új kisautón, így láthatóan megpróbálnak biztosra menni. A siker azonban így is kétséges.

mitsuglobal

A jelenlegi Mitsubishi Colt reménytelen eset. Meglehetősen drága, és nem is tűnik különösebben vonzónak a felújítása óta – igazából csak egy a sok egyterű-fazonú kiskocsi közül. Nem is igazán népszerű, pedig egy kisautó csak akkor hozhat hasznot, ha nagy tömegben vásárolják. Nem csoda, hogy a Mitsubishi új koncepcióval próbálkozik a kisautó-piacon. Egy tömegmodellt terveznek bemutatni, amely alacsony árával érhet el szélesebb tömegeket.

A tavaszi Genfi Autószalonon bemutatkozó Global Small Car csupán tanulmány be, de azon csoldákoznánk, ha valóban csak formai kísérlet lenne, és nem egy hamarosan bemutatkozó szériamodell előképe. A Mitsubishire ugyanis nemigen jellemző mostanság, hogy játszadozásra pazarolná a forrásait – ahhoz nem áll elég jól a cég – így az elmúlt négy-öt évben minden tanulmányukból sorozatgyártmány lett. Alighanem így lesz ezzel a kisautóval is, amelyből a tervek szerint évi 200 ezer példányt szeretnének értékesíteni.

A Global nem valami érdekes jelenség: tojásdad formája inkább semleges, mint érdekes, viszont határozottan tágasnak tűnik, legalábbis az eddig közzétett egyetlen fotó alapján. Ha igaz, 1 és 1,2 literes benzinmotorok kerülnek a gépbe, fokozatmentes automata váltóval. A típus Európában is elérhető lesz, és ezzel a típussal feltétlenül a 100 g/km-es szén-dioxid-kibocsátási határ alatt szeretne maradni a gyártó, hiszen ezzel biztosíthatják, hogy az összes eladott autóra vonatkozó átlagot teljesíteni tudják.

A Mitsubishi számára még mindig a fennmaradás a cél, mivel az elmúlt bő tíz-tizenöt év nem csak anyagi szempontból volt nehéz, de a gyártó lassanként a vásárlók ingerküszöbe alá dolgozta magát. Ez azt jelenti, hogy ha nem sikerül igazán érdekes, valamilyen szempontból kirívóan vonzó modelleket készíteniük, akkor végképp jelentéktelenné válhat a márka. Ilyen szempontból a Global tanulmány nem tűnik igazán ígéretesnek, bár jó árképzéssel és megfelelő minőséggel még lehet esélye rá, hogy felfelé húzza a márkát.