Magyar BMW-tolvajok buktak le Ausztriában

2011.01.25. 16:10

Durván 1,3 millió euró kárt csinált a banda Kelet-Ausztriában – elsősorban BMW-ket és Audikat lovasítottak meg, de mostanra felszámolták a bűnöző-szervezetet.

autotolvaj

Nagyjából fél éve kezdődött a lopássorozat, amelynek során új luxusautókat hozott el egy magyarokból álló banda Ausztriából. A BMW-banda néven elhíresült társaság 25 autót – valóban nagyobb részt BMW-t, kisebb részt Audit – tulajdonított el, 14-et pedig sikertelenül igyekezett elvinni. Az autókat kisebb határátlépő pontokon hozták át, majd Magyarországon alkatrészekre szedték, és így értékesítették. A bandát a nyár végén kezdték felszámolni a rendőrök: az osztrákok elkaptak egy bandatagot, amint egy X5-öst és egy X6-ost igyekezett feltörni több társával együtt, így – a magyar rendőrök közreműködésével – elkezdődhettek a letartóztatások.

A banda három-négyfős csoportokban dolgozott. Minden esetben volt egy felhajtó, aki kiválasztotta a megfelelő járművet, egy ember foglalkozott az immobiliser kiiktatásával, míg egy másik az autó feltörésével. Így viszonylag gyorsan, és kevés feltűnéssel elköthették az autókat.

Volt idő, nem is olyan régen, amikor sok helyen találkozhattunk a „Ne lopj magyar” felirattal Ausztriában. Mára eltűntek a feliratok, ám az efféle, egyértelműen magyarokhoz köthető bűnesetek nem segítenek abban, hogy az osztrákok bizalma újra megerősödhessen.