Hiába várjuk az Audi A2-est

2011.01.31. 17:26

A formatervek elkészültek, mégsem lesz az új A2-esből semmi, és erre még logikus magyarázata is van az Audinak.

audi-a2

Az A2-es jelenlegi státuszáról az Audi formatervezési igazgatója, Wolfgang Egger viszonylag nyíltan beszélt. Elmondta, hogy bár csapata már végzett a típussal kapcsolatos tervezési feladatokkal, az A2-es mégsem jutott közelebb a megvalósításhoz. A program jegelésének oka meglehetősen prózai: egyelőre nincs mire építkezni, és úgy tűnik, még évekig nem is tudják megoldani a problémát. Az A2-esnek ugyanis méretben az A1-es és az A3-as közé kéne illeszkednie, ilyen méretű padlólemeze viszont nincsen a Volkswagen csoportnak. Az A1-es a Polo platformjára épül, az A3-as pedig a Golféra, a két méret között pedig nincsen semmi. Megoldást a 2012 körül érkező MQB padlólemez jelentheti: erre a struktúrára viszonylag kevés ráfordítással lehet különböző hosszúságú és szélességű autókat építeni. Ez azonban azt is jelenti, hogy az A2-es műszaki tervezése, ami éveket vesz igénybe, egyelőre meg sem kezdődött – így aztán kérdéses, hogy egyáltalán belevágnak-e.

Egger ugyanakkor megerősítette, hogy a Quattro tanulmány szériaváltozatának gyártását fontolgatja a cégvezetés, és egy BMW X6-jellegű SUV-kupé öszvér is terítéken van. Egy biztos: az Audi formatervezőinek rengeteg munkájuk van, mivel 2015-re 42 tagú típusválaszték kialakítását célozták meg. Így egészen biztos, hogy tovább bővül a választék, csak az bizonytalan még, hogy milyen irányban.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.