Ilyen lesz az új B-Mercedes

2011.01.31. 06:11

A B-osztályos Mercedes hatalmas sikereket tudhat maga mögött: több mint 120 ezer darabot értékesítettek a megjelenése óta a különböző piacokon, amivel túlszárnyalta a cég elvárásait. A 2012-ben debütáló második generációtól még ennél is jobb számokat várnak, amiben nagy szerepe lesz majd annak, hogy az Egyesült Államokban is forgalmazni fogják.

A legfrissebb kémfotókon jól látszik, hogy az első fényszórók fölé ugyanolyan stílusú LED-sorokat helyeznek, mint a 2012-es SLK esetében, illetve az is, hogy néhány, a BlueZero nevű koncepción megismert dizájnelemet átemeltek a B-osztályra. Ilyen például az autó oldalán végigfutó, érdekes formájú fény-árnyék vonal, ami bár teljes terjedelmében nem látszik a takarás miatt, de biztos, hogy ott van. A nagyon meredeken emelkedő, már-már függőleges hűtőmaszkkal is a BlueZerón találkozhattunk.

A tető íve sokkal finomabban megy át az autó hátuljába, amivel jelentősen tompították az előző generáció dobozosságát. A hírek szerint a képeken látható hatchback modellen kívül szedán, kupé és crossover variánsokat is készítenek majd a közeljövőben.

A 2012-es B-osztály lesz az első, ami Renault motorokkal hagyja el a Mercedes gyártósorát. Az új hatchback kisebb motorjai a franciáktól érkeznek majd: ezek 1,2-es és 1,4-es turbós benzines erőforrások, míg a nagyobb, erősebb egységek a Mercedes sajátjai lesznek – mint például a legerősebb, 2,2 literes turbódízel.

Egy sportosabb vonal helyet kap majd a modellcsaládban. Mint korábban hivatalossá tették, AMG verziója is lesz az új B generációnak: egy teljesen új, négyhengeres, felpiszkált motort farag bele a cég.

Képek: motorauthority.com