Zöld sportkocsi jön a Fordtól?

2011.02.04. 06:15

Furán hangzik, de könnyen beigazolódhat: a Ford GT utódjába nem csak benzinmotor kerülhet.

1

Az amerikai mérnökök állítólag olyan hibrid hajtásrendszeren dolgoznak, amely egyben a négykerék-hajtás kiváltására is alkalmas lehet. Az első kerekeket villanymotor hajtaná, de csak akkor, ha erre épp szükség van, azaz erőteljes gyorsításoknál, vagy ha a hátsó kerekek már megcsúsztak. Ezzel a Ford két legyet ütne egy csapásra: csökkenthetné az autó átlagfogyasztását, miközben nem kellene bántania a kompresszoros V8-ast, amelyet a korábbi GT-ben is használtak. Az új modell összteljesítménye így időlegesen meghaladhatná a 700 lóerőt is, a benzinmotort pedig hangolhatnák alacsonyabb fogyasztásra.

Hasonló megoldáson persze másutt is dolgoznak, úgy hallani, egyebek közt a Ferrari is, így valószínű, hogy mire a Ford kijön a saját sportkocsijával – ha egyáltalán lesz pénz a fejlesztési program végigvitelére – a konkurensek is elkészülnek saját hibrid sportkocsijaikkal.