A BMW új márkaneve egyetlen betű

2011.02.21. 17:56

Nem lesz semmiféle Isetta, ennél németesebben oldották meg az almárka-kérdést a BMW-nél. Környezetbarát modelljeik a számkódjuk elé egy-egy i betűt kapnak.

Egy kicsit talán csalódottak lehetnek azok, akik valami érdekesebb elnevezést vártak. Végülis egy almárkát úgy képzel el az ember, mint a Minit, azaz hogy van valamilyen jellegzetes neve, amilyen másnak nincs. Az i betű viszont többszörösen is foglalt: viseli már a Mitsubishi egyik kisautója, és egy csomó másféle tárgy nevének elején is ott áll – úgy az Apple iMac 1998-as bemutatója óta boldog boldogtalan használja szegény kisbetűt – így sem eredetinek, sem kifejezőnek nem mondanánk. Valami olyasmit közvetít azért, hogy nagyon divatos, újító szándékú izének szánják azokat az autókat, amikre az i betű kerül, de nem tudtak valami eredetibb nevet szülni, így maradt ez a kissé már viseltes elnevezés.

A BMW egyébként egyelőre két i modellt ígér, az eddig Megacity néven ismert i3-ast és az i8 sportkocsit. Mindkettőbe elektromos hajtás kerül, valamilyen kis fogyasztású és károsanyag-kibocsátású range-extenderrel, azaz szénhidrogént égető motorral, amely csak az akkumulátorok utántöltésére, és ezzel a hatótáv növelésére szolgál. A két jármű 2013 körül kerülhet gyártásba, várhatóan méregdrágán, és eleinte inkább demonstráció-jelleggel, mint piacképes termékként. Ezekkel a modellekkel ugyanis megmutathatja a BMW, hogy politikailag korrekt autógyártó, amely törődik a fenntartható közlekedés kialakításának gondolatával. Azt azonban nehezen tudjuk elképzelni, hogy ezek a gépek megérnék az árukat, legalábbis a 3000 Ft/l-es benzináron innen.

A gyártó egyébként elég komolyan belemerült az i modellek fejlesztésébe: eddig mintegy 400 millió eurót fektetett a gyártás megszervezésébe, és alapított egy kockázatitőke-társaságot is New Yorkban, BMW i Ventures néven, további 100 millióból, amely elsősorban különböző, az i modellekhez legfeljebb lazán, vagy egyáltalán nem kötődő fejlesztési programokat pénzel majd, amilyen a MyCity mobiltelefon-alkalmazás. Ez az aktuális közlekedési és parkolási helyzetről nyújt információkat, és azon felül, hogy az i BMW-kben alaphelyzetben benne lesz, máshogy nem kapcsolódik a németek villanyautóihoz: minden okostelefon-tulajdonos autós számára elérhető lesz.