Elvérzett a törésteszten a Dacia Duster

2011.02.24. 13:38

A legolcsóbb szabadidő-autó három csillagot kapott, pedig a zúzást még jól bírta. A hiányos felszereltségen és a kemény orr-részen múlt, hogy nem kapott magasabb pontszámot.

Ismét itt egy példa az EuroNCAP aktuális értékelési módszerének teljes alkalmatlanságára. Az autók valós biztonsági szintje már nem áll egyenes arányban a csillagok számával, hiszen azt olyan tényezők is befolyásolják, mint hogy az autóban alapfelszereltség-e az ESP vagy más vezetési segédlet. A Dacia Duster esetében a passzív biztonság átlagosnak mondható: a felnőttek védelmére 74%-ot kapott a gép, és a gyerekvédelem 78%-os eredményén sincsen mit szégyenkezni. Ilyen eredményekre normális esetben legalább négy csillag járna, ami még bőven védhető. A gyalogosvédelem 28%-a persze nem jó eredmény, de ezen a téren a többi gyártó sem brillírozik egyelőre, és még ez sem indokolná a három csillagos eredményt. Ami igazán lehúzta az összesített minősítést, az a 29% a biztonsági segédberedndezések kategóriájában. Az autó ugyanis elérhető ESP nélkül, nyilván az alacsony ár érdekében, és csak a sofőr ülése kapott alapfelszereltségben az övbecsatolásra figyelmeztető csipogót. Ezek persze rendelhetők extraként, de a vizsgálatnál csak az alapfelszereltséget veszik figyelembe.

A Duster tehát nem törik rosszul, mégis lehúzták az EuroNCAP-nál, ami elgondolkodtató, ha azt nézzük, hogy más típusok hasonló törésteszt-eredménnyel négy vagy akár öt csillagot kaptak, ha elég volt a hárombetűs vezetési segédlet a felszerelési listában. Ez pedig félrevezető, hisz a Duster jelenleg a papírgalacsinként összegyűrődő Suzuki Altóval tartozik egy kategóriába, legalábbis a csillagok száma alapján.