Chevy Cruze: ez a vég a végső

2011.02.26. 15:10


Valójában már tavaly, a Párizsi Szalonon is kirakták a ferdehátú Cruze-t a Chevrolet standjára, azonban ez még úgymond csupán tanulmányautó volt. Akkor még a csomagtartóját is lezárták, hogy ne lehessen megnézni, valójában mekkora.

Azért nem kapkodtak a típussal, mert a négyajtós elég jól hasított a piacon. Önmagában persze semmit nem mond erről, amit a hivatalos kommüniké tartalmaz: több kelt el belőle, mint az Aveóból - ez egy kiöregedett típus, az idén leváltják.
A ferdehátú Cruze egy arasznyival rövidebb lesz, mint a 4,6 méteres limuzin, és a csomagtartója is kisebb. Hivatalos adat még nincs a méretéről, csupán egy homályos utalás arra, hogy csaknem 400 literes. Ismerve a sajtóközlemények kódrendszerét, ebből az szűrhető le, hogy minimum 351 literes. (A szedáné egyébként 450 l.)

A típus ezen kívül változatlan, a szériaváltozaton már nincsenek rajta a párizsi tanulmányautó különleges LED-es fényei és kékesen világító lámpái. Ugyanazokra az alapokra épül, mint az Opel Astra, és vélhetően az lesz az ötajtós Cruze feladata, hogy a drága új Astáról lemaradó vevőket megnyerje. Már csak azért is, mert lényegében ugyanazt nyújtja, leszámítva a hátsó futómű különleges, Watt-rudas kitámasztását – a Chevyben sima csatolt hosszlengőkaros futómű van.

Az autó áráról még nem nyilatkoztak, de nyilvánvaló, hogy az év közepén érkező ötastós nem lehet drágább a lépcsőshátúnál, aminek a listaára ma 4,3 millió, valójában azonban 3,6 milliótól megvehető. Azon sem lepődnénk meg, ha egy 1,6-osnál kisebb motor is megjelenne az ötajtósban, ezzel az 1,4-es motorokkal taroló Kia C’eed és Hyundai i30 komoly konkurensévé válhatna.