Újra itt a Volkswagen hippibusz

2011.03.01. 12:11

A németek már másodszor mutatnak be olyan tanulmányt, amely a legendás Samba buszra emlékeztet. Az előzőből, amelyet 2001 januárjában mutattak be a közönségnek, némi ígérgetés után végül nem lett semmi, ez az újabb változat azonban még megvalósulhat.

A Bulli concept – a név a VW első furgonjának német becenevéből származik – nem sokban hasonlít a célszerű és stílusos, de lassú elődre. A hossza csupán 3,99 méter, azaz lényegében nem nagyobb egy városi kiskocsinál. Ugyanakkor a tengelytávja 2,62 méter, a szélessége 1,75 méter, a magassága pedig 1,7 méter, ami meglehetősen tágas belső teret sejttet. A Bulli hatszemélyes, de úgy, mint a Fiat Multipla vagy a Honda FR-V, azaz egy-egy üléssorban hárman foglalhatnak helyet. Így a rövid karosszériában még egy 370 literes csomagtartó is elfért, amely a hátsó üléssor kárára akár 1600 literig is bővíthető.

Az autó formája amúgy meglehetősen egyszerű: az ősre csupán a kétszínű fényezés, valamint a két fényszóró közti hatalmas VW jelvény és mélyre lógó ezüst betét emlékeztet. Egyébként egy egyszerű hasábforma masszív sárvédő-ívekkel és látványos alufelnikkel. Belül az 50-es évek Volkswagenjeinek végletes egyszerűségét igyekeztek megjeleníteni – legalábbis erre utal az egyetlen nagy félkör-alakú műszer és a kétküllős kormány. Persze került az autóba hatalmas középső érintőképernyő, de meglepő módon ez sem zavar bele az összképbe, talán a múltidéző grafikának köszönhetően.

A VW minibusz-tanulmánya egyáltalán nem tűnik elérhetetlennek: ha azt ígérnék, hogy holnaptól kapható, elhinnénk – már ha hagyományos műszaki tartalom volna benne. A gyáriak azonban az aktuális divatnak megfelelően villanymotort szereltek a tanulmányba, Li-ion akkukkal. A hajtáslánc paraméterei meglehetősen jól hangzanak: 300 km-es hatótávolság egy töltéssel, nagyjából egy óra töltési idő a megfelelően nagy áramú gyorstöltőn, 11,5 másodperces gyorsulási idő 100 km/h-ra és 140 km/h-s végsebesség. Az elektromos hajtás azonban még messze van a gyártás lehetőségétől. A tervezők szerint ugyanakkor 1,4 literesig benzinmotor is beférne a karosszériába, így a gyártás nem lehetetlen.

A Volkswagen ugyan nem tett ígéretet a gyártásra, de azt egyértelművé tette, hogy a kis egyterűek piacára készül belépni, amelyet számos gyártó csak most kezd felfedezni magának. A Bulli pedig igazán jó belépő lehetne, hiszen eddig mindenki a célszerűségre koncentrált a kategóriában. A VW lehetne az első, amely stílust próbál eladni, ami – ahogy a Fiat 500-as vagy a Mini példája mutatja – komoly sikerekhez vezethet.