Félévente egy új Skoda

2011.03.08. 14:48

A csehek újabb hobbiterepjárókat ígérnek a közeljövőre, és sok minden mást is: félévente egy-egy új modell bemutatását tervezik.

A Yeti hozza, amit elvártak tőle: tovább növelte az eladásokat, Nyugat-Európa szereti, és új piaci szegmenst nyitott meg a Skoda előtt. A márka vezetősége szerint azonban ez csak a kezdet, a Yetit két másik, hasonló fazonú, de eltérő méretű crossover követi majd. Az egyik kisebb és egyszerűbb lesz, és alighanem a Fabiával áll majd közelebbi rokonságban, a másik viszont termetesebbnek, drágábbnak és jobban felszereltnek ígérkezik. Egyelőre alig tudunk valamit a két tervezés alatt álló modellről, de annyi biztos, hogy a Skoda jelentős kínálatbőviítés előtt áll, amely messze nem merül ki a Yeti két rokonának bemutatásában.

A nemrég bemutatott Vision D is gyártásba kerül, állítólag már 2013-ban, méghozzá nem az Octavia közvetlen utódjaként, ahogy korábban sejtettük, hanem azt kiegészítve. A viszonylag rövid, sportos ötajtós az Octavia és a Fabia közé érkezik. Lefelé is bővíti választékát a cég, a Volkswagen Lupo utódjának is lesz Skoda jelvényes, kifejezetten olcsó változata. Ezen felül persze az aktuális modellek cseréjét is megkezdik – így tölthetik ki a következő három-négy esztendőt évi két-két új modellel.

Úgy néz ki, ami a Seattal nem sikerült a VW csoportnak, azt a Skodával sikerült elérni. A cseh márka viszonylag olcsó autói iránt folyamatosan nő a kereslet, és nem csak az EU területén, de sok távolabbi piacon is.