Gyártani fogják a mini-Minit

2011.03.09. 06:58

Ahogy sejthető is volt, a BMW szatelitmárkája tovább bővít: a Rocketman tanulmányból szériagyártmány lesz.

Eddig bizonytalan volt, hogy a Mininél komolyan gondolják-e ezt a törpeautó-ötletet, vagy a Rocketman inkább csak néhány formai megoldás tesztelésére szolgál majd. Ilyenből is van rajta jónéhány, és meg is erősítették, hogy egyes elemeket nem csak a kiskocsin használnak majd fel. Ugyanakkor Ian Robertson, a márka marketing-igazgatója azt is megerősítette, hogy ez a tanulmány is gyártásba kerül, ha nem is pontosan ilyen formában.

A 3,4 méteres törpe inkább csak belülről emlékeztet a Toyota iQ-ra, a helykihasználása ugyanis nem az igazi, de városi szaladgálásra azért jobban megfelel, mint nagyobb testvérei. A 30 centi különbség a háromajtós Minihez képest egy zsúfolt, parkolóhelyben szegény városközpontban már sokat számíthat, és a BMW stratégái nyilván erre a tényre építenek a Rocketmannel. Meg persze a változatlan stílussal, amely eddig elég jól bevált a márkának.

Néhány részlet – például a brit zászló mintáját követő üvegtető – nyilvánvalóan lemarad a szériamodellről, de az az érzésünk, a Rocketman könnyen megtalálja a maga rajongóit, anélkül, hogy a többi Mini típus eladásait veszélyeztetné.