Már gyártják a 400 lovas szuper-hibridet

2011.03.24. 16:46

A Fisker Karmát, amelyet tanulmányautóként már évekkel ezelőtt láthattunk, Finnországban, a Valmet Automoive-nál kezdték el gyártani a napokban, ugyanott, ahol a Porsche Boxster és Cayman modellek összeszerelése is folyik.

Az első példányokat már áprilisban megkapják az első megrendelők, de a gyártást nem akarják túl gyorsan felfuttatni: az idén még csak 7000 példányt készítenek. Az óvatosság érthető is, hiszen eddig 3000 megrendelés érkezett, és egyelőre nem tudni, hogy az átszámítva mintegy 18 millió forintos vételár mellett mekkora kereslet mutatkozik majd.

Az autó egyébként a legkorszerűbb soros hibrid technológiát hasznosítja: a hajtást kizárólag villanymotorok végzik, amelyek összesen 408 lóerőt adhatnak le. A beépített akkumulátor kapacitása maximum 80 kilométer megtételére elég, de az elektromos energia fogytával beindul a kétliteres, 240 lóerős turbós benzinmotor, amely az akkumulátorokat is utántöltheti, illetve közvetlenül a villanymotoroknak is szolgáltathat villanyáramot. Így az elméleti hatótáv 480 kilométerre növekszik, miközben az átlagos fogyasztás – persze kíméletes használat mellett – 2,4 liter is lehet 100 kilométerre.

A négyszemélyes, négyajtós Karma a hibrid műfaj első igazán sportos képviselője – ezt sugallja a lendületes sportszedán-formaterv is, amelyet a cég névadója, a sztár-formatervező Henrik Fisker készített.