Raikkönen teherautóban folytatja

2011.03.29. 17:47

A ralit is elhagyja az egykori F1-es bajnok, méghozzá ismét a zárt pálya kedvéért. A helyszín ezúttal Amerika.

Annak idején mindenkit meglepett, amikor Raikkönen a Formula 1 helyett a ralit választotta, és most ugyanekkora váltásra készül: az amerikai NASCAR-ból kapott ajánlatot, és el is fogadta. Az újonnan alapított ICE1 Racing csapatnál versenyzik az idei nyártól, méghozzá eleinte pick-up formájú versenygéppel a Truck alsorozatban. Később persze, ha már megszokta az új versenyzési stílust, feljebb léphet, a Nationwide és a Sprint Cup sorozatokba, de erre várhatóan már csak a 2012-es szezonban kerül sor.

„Várom már, hogy megismerhessem a NASCAR világát. Hosszú ideje követem már a közvetítéseket, tudom, hogy nagyon kemény sorozat, igazi, nyílt sisakos küzdelem. Nagy kihívás lesz, és biztosan nagyon élvezem majd.” – nyilatkozta az új lehetőségről Raikkönen, aki úgy néz ki, valóban végleg leszámolt egykori Formula 1-es karrierjével, amely 2009-ben szakadt meg, miután Fernando Alonso érkezett a helyére a Ferrarinál.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.