Ha az AMG Mercedes túl szürke

2011.03.30. 06:43

A Wimmer RS nevű tuningcég ezúttal a Mercedes C63 AMG-t vette kezelésbe, amely alaphelyzetben is brutálisan erős a maga 457 lóerejével, de a 6,2 literes V8-as sportmotorban ennél sokkal több a tartalék. A nagyját ki is aknázták a tuningmesterek, és arról is gondoskodtak, hogy mindenki felfigyeljen a kezük közül kikerülő autóra.

A kis cég szakemberei alapos munkát végeztek az AMG lefojtott nyolchengeresén. Kicserélték a vezérműtengelyeket, átdolgozták a hengerfejeket, a szívó- és a kipufogórendszert is saját fejlesztésűre cserélték, kisebb ellenállású katalizátorokat használtak és persze átprogramozták a vezérlést is. Így sikerült a legerősebb gyári változat teljesítményét is meghaladniuk: a szerény külsejű C osztályú Mercedest 601 lóerő hajtja, és a motor maximális nyomatéka is megnőtt, 600-ról 720 Nm-re. A sebességkorlátozást is kiiktatták az elektronikából, így az elérhető csúcssebesség 250-ről 329 km/h-ra nőtt.

A lóerők persze nem látszanak, sőt, önmagában az ültetett futómű és a 19-es fekete felnik sem tűnnének fel mindenkinek, viszont a fehér-sárga, néhol fekete kockás festésre a kiskölkök is biztosan ujjal mutogatnak majd az utcán, nem is beszélve a felnőttekről. Egy ilyen átalakítás persze nem olcsó, a motor tuningjáért, amely külön is megrendelhető, önmagában egy autó árát kérik el, száz híján 20 ezer eurót, a futómű-átalakításért valamivel kevesebbet, 3600 eurót számítanak fel.