London taxit mindenkinek

2011.04.18. 16:40

Az Englong SC7-RV jelzésű furcsaság valóban emlékeztet a brit fővárosban cirkáló taxikra – legalábbis arányaiban, és talán egy kissé stílusában is – ami nem véletlen: a fekete bérkocsikat gyártó Manganese Bronze nevű cég kínai partnere az elkövető.

A kínai Geely korábban komoly üzleti lehetőséget szimatolt a London taxi polgári felhasználásában – nyilván ezért is alapított vegyesvállalatot a brit gyártóval – de kiderült, hogy a taxi egyedi platformja és a kis példányszám miatt egy vagyonba kerül, így aztán a taxisokon kívül a kutya sem veszi meg. Így most azzal próbálkoznak, hogy a stílust megtartva olcsóbb alternatívát kínáljanak. E törekvésnek gyümölcse a Geely egyik nagy sorozatú padlólemezére épített Englong SC7-RV.

A műszaki részletekről egyelőre keveset tudunk, a képek viszont arról árulkodnak, hogy a kínai tervezők saját – a játékiparból már jól ismert – interpretációjukban valósították meg a taxi-utánérzést. A távol-keleti és az angol ízlés sajátos keveréke érzésünk szerint elég meredek eredménnyel járt, de nem kizárt, hogy a kínai vásárlóknak tetszik majd – a Geely számára pedig ez az elsődleges.