Az Audi szerint ilyen a jövő

2011.04.19. 12:45

Egész szép kis családot hozott már össze az Audi az e-tron márkanév alatt, de mindössze víziókról van szó: a számos tanulmányautót eddig nem követte szériamodell. Az A3 e-tron concept áll eddig a legközelebb a realitáshoz.

A hibrid A3-as testet öltött gondolatkísérletét hivatalosan a Sanghaji Autószalonon mutatják be, de szokás szerint előre megszellőztették a képeket és az adatokat. A genfi A3 szedán tanulmányautóba olyan hajtásláncot faragtak bele Ingolstadtban, ami kevésbé irreális, mint az eddigi e-tron koncepciók: egy erős benzines turbómotor mellé tettek egy vérszegény villanyhajtást, de a visszafogott méretű akkucsomagot konnektorról is lehet tölteni.

Számokban erős az A3 e-tron concept: 211 lóerőre fújták a szegény kis 1,4-es TFSI-t, a villanymotor pedig 20 kW-tal segít be a munkába, de a hátsó ülések mögé pakolt lítium-ion cellákból állítólag 54 kilométer kipufogógáz-mentes közlekedéshez elegendő energiát tud kiszívni. Százra 6,8 másodperc alatt sprintel a négyajtós, 231 km/h a vége – ehhez mindkét motor közreműködése szükséges.

Alig várjuk a szenzációs fogyasztási adatot, ami akár 1,5 liter is lehet, ha ügyesen trükköznek a szabványos mérési ciklusnál – a valóságban a katalógusadat kedvéért szégyentelenül feltöltött benzinmotor viszont nem lehet igazán takarékos. Bár a megvalósításnak műszaki akadályai nemigen lehetnek, és nagyítóval talán meg is lehet találni az izmos kompakt hibrid célcsoportját, ez az e-tron is inkább alibimanővernek látszik. Még ha valóban ez is lenne majd az első széria hibrid Audi, tömegmodell biztosan nem lesz a méretes akkucsomag nyilván vaskos ára miatt.