Elveszti a szárnyait a Mercedes SLS

2011.05.06. 06:13

Sokáig bizonytalan volt, hogy a szupersportkocsiból készülhet-e roadster változat, de a Mercedes végül elszánta magát a lépésre: elkészült a vászontetős SLS.

A tervezőknek persze nem volt egyszerű a dolguk, hiszen az SLS esetében nem csak a tető hiánya jelentkezett megoldandó problémaként, de még hagyományos ajtószerkezet sem volt hozzá, hisz a kupé ajtói felfelé nyílnak. Így a Roadstert alaposan meg kellett erősíteni, ami meglepően jól sikerült: annak ellenére, hogy az alumínium vázat számos ponton merevíteni kellett újabb elemek beépítésével, a nyitott SLS csupán 2 kilogrammal nehezebb, mint a zárt változat. Ez részben annak köszönhető, hogy a tervezők nem ragaszkodtak az SL és az SLK összecsukható kemény tetejéhez, helyette több rétegű vászontetőt kapott a gép, amely persze gombnyomásra nyílik és csukódik. A tetőmozgató mechanizmus 50 km/h-s sebességig használható, és eléggé gyors, 11 másodperc alatt lezajlik a művelet. A két változat egyébként megegyezik egymással. Még a dinamikai adataikban sincsen érezhető eltérés: a Roadster végsebessége 309 km/h, és 4 másodperc alatt éri el a százas tempót, ami 8 km/h és két tizedmásodperc különbséget jelent.

Az SLS Roadster hivatalos bemutatóját szeptember 13-án tartják – talán ezért hiányzik a gyári fotókról egyetlen lényeges részlet, a háromágú csillag.