MG újdonságok Opel alapon?

2011.05.09. 17:03

Az MG ugyan előjött néhány, messziről versenyképesnek tűnő modellel, de egy tapasztaltabb vállalat segítsége azért jól jön a kínai mérnököknek. A brit márka anyacége, az állami érdekeltségű Shanghai Automotive (röviden SAIC) szállította a megoldást, hiszen a General Motor helyi partnereként elég jó viszonyt ápol az amerikai óriással.

A tárgyalások egy ideje már folynak, és úgy néz ki, nem is eredménytelenek. Így az MG és a General Motors közös motorcsalád fejlesztésébe fog, és a kínaiak nagyobb modelljeikben valószínűleg az Opel Insignia műszaki alapját is adó GM Epsilon II padlólemezt is felhasználhatják. Így elszakadhatnak az MG-Rovertől örökölt, kissé már elavult műszaki alapoktól, és akár Európában vagy Észak-Amerikában is versenyképes típusokat gyárthatnak, ami nagy előrelépés volna bármely kínai autógyártótól.

A közös motorcsaládról egyelőre annyit hallottunk, hogy az SGE nevet viseli, és 1, 1,2, 1,4 illetve 1,5 literes, turbós benzinmotorokból áll majd. Szintén szó esett egy 1,9 literes dízelmotorról, amelynek a fejlesztésében a GM is a kínaiak segítségére lesz – ez kerül majd az első, ismét Angliában összeszerelt MG modell, a 6-os orrába. A látványosabb eredmények azonban csak évek múlva várhatók: jön a GM alapokra épülő Rover 75 utód MG 7-es, valamint egy SUV, amely szintén a General Motorstól beszerzett műszaki alapokra épülhet.

Nem biztos persze, hogy az amerikaiak bölcsen járnak el: az átadott technológia bő egy évtizednyi fejlesztést spórolhat a kínaiaknak, azaz hamarabb kezdhetnek versenyképes modelleket gyártani, amelyekkel az exportpiacokon is megszoríthatják a konkurenciát – egyebek közt magát a General Motorst is.