Itt az új Opel Zafira Tourer

2011.05.18. 14:35

Egyesek szerint már-már a Ford Galaxyval versenyzik az új hétüléses Opel, ami még mindig túlzás, viszont az egyértelmű, hogy a harmadik generáció több helyet és igényesebb anyagokat kínál, mint az elődje, és alighanem az ára is növekedni fog.

Alighanem a változások hangsúlyozására szolgál a típusnévben a Tourer jelző is: azt próbálják üzenni ezzel, hogy az új Zafira nem teljesen azt a közönséget célozza, mint korábban. Nem spórolós nagycsaládos autónak szánják már, inkább a kompakt egyterű kategória felső szegmensébe. Nyilván ennek köszönhető a húsz centi növekedés – az autó hossza már 4,66 méter – illetve az 5,7 centivel hosszabb tengelytáv is. A belső tér variálhatósága persze megmaradt, az ülések – a középső sorban három különálló fotelt találunk – kivehetőek, síkba hajthatóak és tologathatóak, sőt, ez utóbbi téren még javultak is a lehetőségek: a hátsó ülések 20 helyett már 28 centit mozgathatók előre-hátra. Öt üléssel így akár 710 literig növelhető a csomagtartó, a második üléssort lehajtva pedig 1860 literes raktér nyerhető.

Az autó összesen háromféle motorblokkal készül majd, legalábbis eleinte, bár ezeknek összesen hat változata közül lehet majd válogatni. A benzines négyhengeresek közül kettő 1,4 literes és turbófeltöltéses, a gyengébb 120, az erősebb 140 lóerős. Ezen felül egyes piacokon elérhető lesz a régi, 1,8 literes, 140 lóerős szívómotor is. A dízelváltozatok egyelőre mind kétliteresek: 110, 130 vagy 165 lóerős kivitelt kínálnak majd. A motorokhoz alapesetben hatfokozatú kézi váltó jár, kivéve az 1,8-ast, amelyet még egy régi ötsebességessel párosítanak. Az Opel stop-start rendszert is ígér a Zafirához, de még nem tudni, hogy mely motorokhoz lesz kapható.

Az autó extrái között van néhány érdekesség is, mint az adaptív lengéscsillapítású futómű, a holttérfigyelő rendszer, vagy az intelligens fényszórórendszer. Ezzel is azt hangsúlyozza az Opel, hogy a Zafira fejlebb lépett az Insignia irányába, azaz már nem tekinthető egyszerűen az Astra kisbusz-formájú változatának.

A Tourer adatait és fotóit meglepően hamar nyilvánosságra hozta az Opel, ahhoz képest, hogy a hivatalos világpremiert szeptemberben tartják a Frankfurti Autószalonon, a forgalmazás pedig még később indul. Ennek megfelelően egyelőre árak sincsenek, de az az érzésünk, hogy a nagyobb autó érezhetően drágább is lesz, mint kifutó elődje.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.