Merész húzás: jön a Mini Rocketman

2011.05.22. 15:43

Nem tudni, mit vesznek át a Rocketman tanulmányautóból a szériába, de az biztosnak tűnik, hogy lefelé is bővíteni fogják a Mini-családot.

Egyre csak szaporodnak a Mini-emblémás mutánsok: a furgonszerű Mini Clubman és az óriásbébi Countryman után végre lefelé is lépnek az angol márkát futtató németek. Úgy tűnik, annyira jól sikerült a szondázás a Rocketmannel, hogy nem tologatták sokáig a projektet, rábólintott a vezetőség a szériamodell tervezésére.

A 2014-re várható mini Mini nagyjából akkora lesz, mint az 1959-es ős, viszont helykínálatban nem éri el a legendás előd szintjét. Trükközéssel, vagyis a két első ülés eltolt helyzetével be lehet ugyan gyömöszölni három felnőttet az utastérbe, de a negyedik utas helye a 3+1-ből már bevallottan inkább csak gyerekeknek való.

Igen valószínű, hogy a régóta emlegetett háromhengeres BMW motorcsalád benzines és dízel sarja kap majd helyet a csodálkozó tekintetű törpe orrában, de az sem kizárt, hogy lesz teljesen elektromos változat is. Ha hozza a Miniktől megszokott mókafaktort és műszaki színvonalat, csak sikersztori lehet a Rocketman.