Kémfotókon az 500 lovas Aston Martin

2011.05.30. 07:36

Utcai tesztelés közben kapták lencsevégre az Aston Martin Rapide S 2012/2013-as változatát. A főbb vonalakon nem változtatnak, csupán faceliftelik a kupét – meg beleraknak egy olyan V12-es, 517 lóerős motort, hogy megőrüljön tőle az ember.

A ráncfelvarrás az autó orrára és a fenekére korlátozódik. Az első lökhárítót kicsit átgyúrták, más formájú lesz a légbeömlő, és itt nagyjából meg is állhatunk. A hátsó lökhárító szintén csak kisebb módosításokon esett keresztül, a hátsó szárny is csak leheletnyivel lett nagyobb.

Sokkal érdekesebb a motor, amit az autóba szerelnek. A szűk hatezer köbcentis, V12-es benzinest most még jobban felpiszkálják, egészen 517 lóerőig – a standard Rapide „csak” 470 lóerőt és 600 newtonmétert tud majd letenni az aszfaltra. Hogy kevésbé fájjon kifizetni az S felárát, azt a modellt karbon-kerámia féktárcsákkal és egy hajszálnyival sportosabb futóművel szerelik.

Várható debütálása 2012-ben lesz, a most elképzelt ára pedig bő 200 ezer euró, azaz bő 60 millió forint körül alakul.

Képek: WCF