Ismét megállt az élet a Saabnál

2011.06.09. 06:11

A svéd autógyártó az agónia jeleit mutatja, bár egyelőre azt mondják, minden rendben van. A gyártás azonban áll, ami egyáltalán nem bíztató jel.

sb 464

Május végén indult újra a munka Trollhattanben, csak hogy néhány napon belül ismét leálljon. Ezúttal is a beszállítók okozzák a gondot, bár ezúttal nem készakarva. A Saab szerint ugyanis korábban egyes partnereknél is leállították az alkatrészgyártást a 9-3-ashoz és a 9-5-öshöz, és raktáron is alig volt az adott elemekből, ami átmeneti fennakadást okoz a szállításokban. A cég vezetői szerint a probléma átmeneti, ennek ellenére a Saabot birtokló Spyker részvényei több mint 10%-ot vesztettek az értékükből a hír hatására.

A Saab pillanatnyilag is pengeélen egyensúlyoz: csak akkor van esélye a fennmaradásra, ha a meglevő modellek eladása jól megy – márpedig tavaly nem így volt – és közben sikerül előteremtenie az anyagi hátteret a következő generációs modellek kifejlesztésére. A mérnöki tudás megvan, de a pénzhiány jelentősen hátráltatja a folyamatot, így az is kérdéses, hogy a Saab egyáltalán túléli-e az idei évet.