Gazdára talál 8 perc alatt 30 limitált M3-as?

2011.06.11. 11:25

Tavaly ilyenkor a limitált kiadású szürke M3-as után hullajthattunk könnyeket, most pedig a hasonlóan látványosra sikeredett fekete utód szorongatja a szívünket.

Az M3 Grey Frozen Edition, vagyis az M3-as fagyszürke kiadása 30 darabos limitben készült. A vevők 12 perc alatt kapkodták el hiánytalanul, így némiképp meglepő, hogy a fekete kivitelből most csak húszat készítettek.

A fagyfekete kiadás jól hangsúlyozza mindazt, amit az M3-on kell. Szépen felerősödnek rajta az ívek, a sportos vonalak, az összképet pedig 19-es fekete felnik, és piros féknyergek teszik tökéletesebbé. A belső nagyon hasonlít a tavalyi modellre. Fekete bőr uralkodik az utastérbeben, és csodaszép vörös varrás okoz sajátos kontrasztot.

A húsz példányból egyet visszatart a BMW North America. Ezt egy későbbi árverésen – vélhetően az eredetinél jóval magasabb áron – kívánják eladni. A többi tizenkilenc autót bárki megkaphatja, aki felhívja az 1-800-245-4269-es telefonszámot június 16-án, EST, vagyis keleti parti idő szerint 11:30-kor (Mo.: 17:30) és ha azon kevesek között lesz, akik kapnak vonalat már csak 79 650 dollárt (körülbelül 14 millió forint) kell kifizetnie és viheti is. Ha a tavalyi keresletből indulunk ki, idén nyolc perc is elég lesz.