A Ferrari megöli az új Stratost

2011.07.13. 14:35

A Ferrari eddig sem épp a finom módszereiről volt híres, ha vélt vagy valós érdekeik védelméről volt szó, de ezúttal az okok sem világosak, hisz az modernizált Stratosból legfeljebb néhány száz példány készülne, az is nagyrészt a Ferrari alkatrészei köré. Ráadásul eddig úgy tűnt, nincs kifogásuk az autó ellen, sőt.

Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke az első próbautak egyikén nagyon pozitív hangvételben nyilatkozott a gépről, amely az egykori rali-legenda, a Lancia Stratos modern utánérzése. Most azonban, amikor kezdődhetne a gyártás, úgy tűnik, épp a Ferrari akadályozza a megvalósítást. Maranellóban ugyanis nem járultak hozzá, hogy azok a beszállítók, amelyek a Ferrarikhoz is gyártanak alkatrészeket, a Stratos megvalósításában is részt vegyenek. Nem tudjuk, hogy ez miként lehetséges, de a Pininfarina, amely a karosszériákat készítené, erre hivatkozva leállította a gyártást.

Az Új Stratos tervezői persze nem adták még fel, most olyan lehetséges beszállítók után kutatnak, akik semmilyen módon nem függnek a Ferraritól, de a feladat nem lesz egyszerű, hisz a sportkocsijuk nagyrészt Ferrari technikára épül: a motor és a teljes hajtáslánc Maranellóból származik, és az autó teljes áttervezése nélkül nemigen lehet kiváltani ezeket a főegységeket. Az viszont több évnyi csúszást hozhat, de könnyen a szinte meg sem született sportkocsi végét is jelentheti.