Kémfotókon az új Jaguar E-Type

2011.07.14. 15:34

Huszonéve rendszeresen fel-felbukkan az ötlet, hogy el kellene készíteni az E-Type utódját. Már a Ford-korszakban is ígértek ilyesmit, de úgy tűnik, ez az első alkalom, hogy komolyan is gondolják, hisz már közúton futnak az első prototípusok.

A Jaguarnak persze végesek a forrásai, most, hogy lényegében önállóan kell boldogulnia - igaz, az indiai Tata feneketlen bugyellárisából azért jut valami az angoloknak is - így az új sportkocsit is minél több meglevő elem felhasználásával próbálják összehozni. Az alap az XK alumínium vázszerkezete, sőt, a prototípuson egyelőre a nagy testvér burkolóelemeit láthatjuk, de jól látszik, hogy hogyan változtattak az arányokon. Az E-Type - vagy ahogy egyesek emlegetik az XE - jóval rövidebb, elsősorban a hátsó részt kurtították meg a tervezők, viszont az ősmodellhez hasonlóan itt is szinte aránytalanul hosszú lesz az orr-rész.

Ha igaz, a cél egy élvezetes sportkocsi lesz, amely árban és képességekben is valahová a Porsche Boxster és a 911-es közé passzolna. Éppen ezért nem is szerelik bele a nagy és nehéz V8-as motorokat, helyettük egy új V6-os motorcsalád tagjai hajtják majd a gépet, amely így kevésbé lesz orrnehéz, mint akár az XK. Van rá esély, hogy a fogyasztáscsökkentés jegyében dízelmotorral is kapható lesz a típus, és a manuális mellett automata váltós kivitel is készül majd.

Az új Jaguar sportkocsit először várhatóan tanulmányként láthatjuk, még 2012 első felében, a szériagyártás pedig valamikor 2013-ban indulhat, ha minden a tervek szerint alakul.