Fotókon az új Renault Twingo

2011.07.27. 16:18

A Twingo már nem mai gyerek, így megérett az idő egy nagyobb átalakításra. Az új modellt már tesztelik, és az álcázással sem vacakoltak sokat, így egész jól látható, hogy mivel próbálják eladhatóbbá tenni a kisautót.

A teljes modellváltás ideje persze még nem jött el, így mélyreható változtatásokra nem jutott pénz, de az autó elejét és hátulját azért átalakították egy kicsit. A legfeltűnőbb kétségtelenül az első fényszórók belső sarkában mintegy nagyra duzzadt csipaként megjelent két kerek lámpa. Egyeseket a Nissan Juke-ra emlékeztet, de annyira talán nem lesz rossz – mindenesetre megbolygatták az eddigi, leginkább unalmas orrkialakítást. Hátul is hasonló hatást vált ki a lámpatestek új kialakítása, bár kétséges, hogy ennyi elég lesz-e az eladások felpörgetéséhez.


Műszaki szempontból nem várható nagy változás, bár egyes források szerint a 60 lóerős alapmotor eltűnik, így a Twingók teljesítménye 75 és 130 lóerő közé esik majd. A jelenlegi Twingót már eleve meglehetősen régi technikára építették – a Clio II platformját használták a fejlesztésnél – így komoly továbbfejlesztés nem várható a modellváltásig, amely két-három év múlva esedékes.

A felújított Twingót várhatóan az őszi Frankfurti Autószalonon leplezik le hivatalosan, ahol egyből két nagyon komoly riválissal találhatja szembe magát, a Fiat Panda harmadik generációjával és a Volkswagen Lupóval.