Értelmetlen vadászgép az Auditól

2011.08.10. 12:04

Pár nappal ezelőtt járták körbe az internetet az Audi-prototípus kémfotói, és már meg is érkeztek a hivatalos információk. Az Urban Concept érdekes tanulmány, de ebben a formában nincs sok értelme.

A hivatalos álláspont szerint a jövő városi közlekedésére kínál megoldást az Urban Concept. Míg a VW, a BMW és a Mercedes elektromos robogókkal próbálkozik, az Audi nem adja alább négy keréknél, még akkor sem, ha csak két személy és némi csomag szállítása lenne a feladat. Rupert Stadler Audi-főnök azzal érvel, hogy legalább minimális biztonsági követelményeket szeretnének teljesíteni.

Az Urban Concept mókás kis járgánynak tűnik. Bár az álcázott fotósorozatból arra lehetett következtetni, hogy a keskeny csónakban egymás mögött ülnek az utasok, a most közölt vázlatokból kiderül, hogy kissé eltolt pozícióban helyezték el az üléseket, de a szűk hely miatt 1+1-esnek nevezik a gyáriak. A technokrata Audi-stílusjegyek, a világítódiódás lámpatestek, a Knight Rideres kormány és a vadászgépesen hátracsúszó fülketető mind jópofa megoldás, csak az alapkoncepció áll kicsit távol a realitástól.

A szabadon álló 21 colos kerekekre állított kapszula ugyanis 3,2 méter hosszával és 1,7 méter szélességével nem olyan apró, mint amilyennek tűnik. Laposnak ugyan lapos, de alapterületre alig foglal el kevesebb helyet, mint egy Fiat Seicento, amelybe rövid időre négy személyt is be lehet erőszakolni. Szénszálas műanyagból készült szerkezete biztosan könnyű, de a szendvicspadlóba suvasztott lítium-ion akkumulátorokkal olyan költséges lenne a gyártása, hogy jobb, ha bele sem kezdenek, főleg, ha a tisztán elektromos hajtás hatótávolsága mindössze nyolcvan kilométer.

Egy tanulmányautónak persze nem feltétlenül az a célja, hogy egy jövőbeli szériamodellnek készítse elő a terepet – lehet öncélú technológiai demonstráció is. De ha körülnézünk a szomszédoknál, a BMW valamivel életképesebb koncepciókkal próbálja meg felkelteni az érdeklődést, és az Audinak is vannak ennél ígéretesebb tervei a fiókban, például az A1 e-tron, amely jóval használhatóbb városi járgánynak tűnik, mint az Urban Concept.