Új luxusautó-márka érkezik

2011.08.17. 07:29

A legnagyobbaknak sem sikerült, amivel az Eterniti Motors ismeretlenül próbálkozik. Persze nem zárhatjuk ki, hogy sikerül a közel lehetetlen: betörni a világ luxusautó-piacrára, és elhalászni a vevőket a konkurencia orra elől.

eterniti

Az Eternitiről eddig még csak nem is hallhattunk, de az új autógyártó komoly tervekkel vág neki a jövőnek. Elsőként, a Frankfurti Autószalonon egy luxusterepjáró bemutatásával próbálják ismertté tenni a márkát, de ez persze csak az első lépés. Az egyetlen vázlat alapján a Hemera névre hallgató jármű a maga kategóriájában kifejezetten sportosnak tűnik – leginkább talán a Porsche Cayenne-re emlékeztet, bár annál várhatóan drágább lesz. A részleteket egyelőre nem árulták el, a londoni cég szóvivője csak annyit mondott el, amennyit amúgy is sejtettünk: a hobbiterepjáró egyes elemei – típpünk szerint legalább 90%-uk – más gyártók típusaiból származik. A cég alapítóiról ugyanilyen keveset tudunk – csak annyit, hogy brit üzletemberek egy csoportja áll a kezdeményezés mögött, akik látnak némi fantáziát a luxusautó-gyártásban.

A tervek szerint évente legalább 100 példányt készítenének a minimum 150 ezer fontos – 46 millió forintos – gépekből, ami első hallásra nem tűnik igazán életképes elképzelésnek. Amiért mégis elképzelhető, hogy az Eterniti Hemera sikeres lesz, az a komoly vetélytársak hiánya. A BMW X5-nél, a Mercedes ML-nél vagy a Porsche Cayenne-nél ritkább és különlegesebb járműről van szó, a Bentley, a Lamborghini és az Aston Martin pedig csak ígérget, de egyelőre nem állt elő használható luxusterepjáróval, így gyakorlatilag üres piacra érkezik az új modell, ami esélyt ad neki.