A Suzuki menekülne a VW-től

2011.08.18. 11:56

A Volkswagen bő másfél évvel ezelőtt vásárolt 19,9%-os részesedést a Suzukiból, de úgy néz ki, a két vállalat kultúrája olyannyira különbözik, hogy a tervezett együttműködésből mindeddig semmi nem valósult meg. Ugyanakkor a japán cég elég szoros kapcsolatot ápol a Fiattal, így most az a hír járja, hogy szívesebben látnák stratégiai partnerként az olaszokat, mint a németeket.

A VW-Suzuki konfliktus pontos körvonalait nehéz kitapintani, de annyi biztos, hogy egyik fél sem azt kapta a másiktól, amit várt. A Suzuki állítólag korszerű technológiákat – egyes találgatások szerint a VW dízelmotorjait – vett volna át szívesen, és használni szerette volna a németek észak-amerikai gyártókapacitásának egy részét is. A VW viszont a Suzuki kiváló indiai piaci pozícióit használta volna saját javára. Hogy pontosan mi akadályozta e tervek megvalósítását, az nem egészen világos, de mindkét fél a másik alkalmatlan hozzáállására panaszkodott.

A japánok azt mondják, a VW emberei arrogáns módon úgy tesznek, mintha a Suzuki már teljes egészében az ő tulajdonuk lenne, míg a VW azt állítja, a japánok úgy szeretnének technológiához és egyéb előnyökhöz jutni, hogy közben nem ajánlanak semmit.

A legújabb pletykák szerint a Suzukinál most már azon dolgoznak, hogy valahogy szabaduljanak a Volkswagentől, és a Fiatot nézték ki következő partnerüknek. Az olaszoknak ugyanis mindenük megvan, amire a Suzukinak szüksége volna. A Chrysler révén hatalmas amerikai gyártókapacitás felett rendelkeznek az olaszok, és élen járnak a dízelmotor-fejlesztésben, a Sedici típust pedig a Magyar Suzuki gyártja a számukra, így minden adott lenne a közös munka elmélyítéséhez. A kérdés már csak az, hogy a VW-t hogyan lehetne kiebrudalni, hiszen annak idején komoly befektetéssel szerezték be a Suzuki részvényeit, és nyilván viszont akarják látni a pénzüket, ha lehet, kamatostul.