Itt a négyhengeres Audi A8

2011.08.24. 13:17

Az Audi nem viccelt, amikor tavaly bemutatta a négyhengeres hibrid A8-ast, bár ezt akkor még nem mindenki hitte el. Most azonban már nem lehetnek kétségeink: már készülnek a szériagyártásra.

Az A8-as karosszériájába ugyanaz a hajtásrendszer kerül, amelyet a Q5-ösben és az A6-osban már megmutattak. A kétliteres, 211 lóerős Golf GTI turbómotor és egy 54 lóerős villanymotor dolgozik össze egy nyolcsebességes automata váltó közbeiktatásával. A két motor együtt 245 lóerőnyi csúcsteljesítményt és 480 Nm csúcsnyomatékot ad le, ami az A8-asnak is bőven elég, legalábbis az adatok alapján. A négyhengeres óriás 7,7 másodperc alatt gyorsulhat 100 km/h-ra, a végsebessége pedig 235 km/h, azaz a német autópályán sem lehet komoly hiányérzete a majdani tulajdonosoknak. Ehhez jön a 6,4 literes átlagfogyasztás 100 kilométeren, és a kisautókat idéző 148 g/km-es szén-dioxid-kibocsátás. Az Audi hibrid rendszere többféle üzemmódban is használható, a megszokott D – azaz teljesen automata –  és a sportos S mellett van egy EV állás is, ahol a rendszer a lehető legnagyobb arányban használ tisztán villamos hajtást, ami elsősorban városban fizetődik ki.

A hibrid A8-as alig különbözik a többi változattól, csupán a műszerfal, a feliratok, és az ehhez a kivitelhez készített, turbinalapátokat imitáló felnik alapján ismerhető fel. Az autót Frankfurtban leplezi le az Audi néhány hét múlva, de a forgalmazás csak 2012-ben indul be.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.