Napelemes kétüléses, csak városba

2011.09.01. 12:25

A Smartnál már a második generációs Fortwo felváltására készülődnek – ennek előfutára a Frankfurtban bemutatkozó tanulmányautó, amelybe számos érdekes megoldást vonultatnak fel.

A Forvision megtartotta a legkisebb Smartok jellegzetes arányait – ugyanúgy kétüléses, és rövidebb bármi másnál, amit egyáltalán autónak szokás nevezni. A formaterv azonban teljesen új, és akadnak az autón más szokatlan, még kísérleti stádiumban levő megoldások is. A tanulmány jóval lágyabb, gömbölydedebb hatást kelt, mint a korábbi Smartok, ugyanakkor a nagyobb, összefüggő felületeit igyekeztek mindenféle megoldásokkal megtörni a tervezők. Az autó oldalát sok kis síkra bontották, ami olyan hatást kelt, mintha gyűrött papírból volna ez a rész, a tetőt pedig eltérő színű, hatszögletű napelemekkel pöttyözték tele. Ezen felül Smart-hagyomány szerint kétféle fényezést használtak az autón, az ajtó körüli rész és a tető arany, a többi részlet fehér festést kapott.

A Smart a tanulmány elkészítéséhez segítséget is kapott: a BASF, a világ legnagyobb vegyipari vállalata szolgáltatta a szerkezeti anyagok egy részét. Így került a tanulmányra műanyag felni, amely mintegy 3 kilogrammal könnyebb darabonként egy azonos méretű alumínium keréktárcsánál. Persze másutt is gazdagon használtak műanyagokat: az ajtók és a belső tér egy része is karbonszálas műanyagból készült.

A hajtáslánc persze tisztán elektromos, ahogy manapság divat – a Forvision annyival tud többet, mint a többi elektromos autó, hogy a tetőbe épített napelemek folyamatosan töltik az akkumulátorát, bár ez nem növeli jelentősen a hatótávolságot.

A gyáriak egyelőre nem utaltak rá, de úgy tudjuk, a következő Fortwo már jövőre bemutatkozik, így a tanulmányt tekinthetjük a harmadik generáció előfutárának.