A Vasember 3 forgatásán kapták el az új R8-ast

2011.09.03. 18:35

Nagy titkolózás közepette meglehet, a 2013-as Audi R8-ast sikerült lefotózni egy szemfülesnek a Vasember 3 forgatásán.

Egy New York-i jelentben kapott szerepet az R8-as. Egy távoli részletfotót sikerült készíteni róla, amelyen Robert Downey Jr., helyesebben Tony Stark sétál el mellette. A másik képen köntösben gurul, ami jól mutatja, mennyire féltik a kíváncsi szemektől.

A film bemutatója 2013-ban várható, a dátum tehát stimmelne, még akkor is, ha az akkor piacra kerülő R8 némiképp eltér majd attól, amit most kigondolt az Audi.

A négykarikás márka az utóbbi években nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy minél több és jelentősebb holywoodi produkcióban megjelenjen.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.