Budapesten is szívhatjuk a gázt

2011.09.05. 17:11

A gázüzemű autózás itthon sem újdonság, de eddig szinte kizárólag az elsősorban kőolajból előállított LPG-hez lehetett hozzájutni Magyarországon. Most azonban már a harmadik ilyen kutat adják át: Győr és Szeged után hamarosan Budapesten is megkezdik a sűrített gáz, a CNG forgalmazása.

zafiracng 06

Az új CNG kutat a Mol egyik, még meg nem jelölt töltőállomására telepítik, a beruházást azonban a Főgáz finanszírozza. A CNG kifejezetten takarékos autózást tesz lehetővé: a Magyar Gázüzemű Közlekedési Klaszter Egyessület (MGKKE) közlése szerint a dízelüzemű autókhoz képest ötödével, a benzinesekéhez képest harmadával olcsóbban használhatók a sűrített gázzal üzemelő járművek. A CNG további előnye, hogy nem csak földgázból állítható elő, de biogázból is: nemrég nyitották meg Zalaegerszegen az első ilyen módon táplált kutat, igaz, ez egyelőre nem elérhető a nagyközönség számára.

Az MGKKE az idén áprilisban alakult meg, és céljai között szerepel, hogy 3-5 éven belül 25-30 nyilvános CNG kút létesüljön az országban, amelyek mintegy 1500 autóbuszt, 1100 nehézgépjárművet és 10-15 ezer személyautót láthatnának el üzemanyaggal. Ez persze még jelentős költséggel jár, de ha megvalósul, akkor megteremti a feltételeit a CNG-s autók elterjedésének, hasonló ütemben, mint ahogy Nyugat-Európában már zajlik ugyanez a folyamat.