Kötelező lesz az automata segélyhívó

2011.09.08. 16:52

Az EU régóta támogatja a balesetkor automatikusan működésbe lépő eszköz elterjedését, de úgy néz ki, az erőfeszítéseik egyelőre nem hoztak számottevő eredményt. Pedig azt mondják, a rendszer életeket menthet.

baleset

Az eCall olyan készülék, amelyet a nagyobb balesetekkor fellépő jelentős lassulás hoz működésbe: ha ilyen módon érzékeli, hogy baleset történt, automatikusan tárcsázza az előre beprogramozott segélyhívó telefonszámot, és képes megadni a baleset helyszínének GPS koordinátáit is, így a mentők szinte azonnal értesülhetnek róla, hogy baj történt. Ezzel akár az áldozatok életét is megmentheti, hiszen a mentők és tűzoltók súlyos percekkel hamarabb érhetnek ki a helyszínre, mintha a véletlenre, illetve a szemtanúk jó szándékára bíznák, hogy mikor jut valakinek eszébe segítségért telefonálni.

A jelenlegi tervek szerint a rendszer beépítését az Európában eladott új autókba 2015-től tennék kötelezővé, így az évtized végére az autóállomány nagy részében ott lehetne az eCall. A felmérések szerint az EU gazdaságának mintegy 160 milliárd euró kárt okoznak a közúti balesetek, és ez a szám akár 26 milliárddal csökkenhetne, ha minden autóban volna ilyen segélyhívó. Ennél is többet jelenthet azonban, hogy azoknak az ezreknek az életben maradása, akiket épp a segítség gyors megérkezése mentene meg a haláltól.