Focus ST: túl sok lóerő túl kevés keréken

2011.09.14. 17:22

A Focus harmadik generációjából is elkészült az ST sportváltozat, amely erősebb, mint korábban bármikor. A technika vadonatúj, és papíron hozza az elvárható teljesítményt, bár a fronthajtás és a brutálisan erős turbómotor kombinációja nem épp ideális.

A Ford korábban a Volvótól einstandolt öthengeres turbómotorral készítette a leggyorsabb Focusokat, de a motorválaszték cseréje a sportmodellt is elérte. Itt is a legnagyobb négyhengeres Ecoboost motort vetették be, annak is a legerősebb változatát. Két literből 250 lóerő és 360 Nm tisztességes, ha nem is kivételes teljesítmény. Az ST azonban nem eshet ki a szerepéből: nem utcai versenyautó, csak a leggyorsabb, úrvezetőknek szánt Focus, ennek megfelelően a négykerék-hajtás már túl nagy luxus lett volna, pedig ekkora erőt már nem egyszerű ellenőrzés alatt tartani, ha csak a két első kereket tekeri. Amit lehetett, azért megtettek: elektronika próbálja kiküszöbölni a kormányrángatást, és osztja a nyomatékot úgy, hogy az autó lehetőleg a kiválasztott irányba haladjon.

Az ST Európában kombi és ötajtós csapott hátú kivitelben lesz elérhető, persze a sportkompaktoknál megszokott külsőségekkel. Látványos küszöbtoldatokkal, tetőspoilerrel, 18 hüvelykes felnikkel és Goodyear Eagle F1 gumikkal érkezik a sportváltozat. Belül Recaro sportüléseket, alumínium taposójú pedálokat és fémdíszítéseket találunk. Az utcai változat mellett a Ford sportrészlege kifejlesztett egy versenyzésre alkalmas kivitelt is, amelyet privát csapatoknak kínálnak majd. Ez állítható versenyfutóművel, lecsupaszított, becsövezett belső térrel és versenyzésre méretezett fékekkel érkezik.

Egyelőre úgy néz ki, ez lesz a Focus sorozat csúcsa. Ha jön is egy erősebb változat, az RS valódi utódja, az legkorábban a modellciklus közepe tájára várható. Egyelőre azonban nincs meg hozzá a megfelelő motor – hisz egy RS-től alsó hangon 300 lóerőt várna el a piac az előző generáció után – és egyáltalán nem biztos, hogy a Ford felvállalja a fejlesztéssel járó költségeket. Az ST kapcsán viszont aligha lesz bárkinek hiányérzete: ami egy fronthajtású autótól elvárható, azt az új modell tudja, papíron legalábbis biztosan.