Már készül a Lotus új csodamotorja

2011.09.17. 09:52

A Facebookon közzétett fotón még csak próbapadon járatják a Lotus vadonatúj V8-asát, de két éven belül gyártásra érett, korszerű sportmotor lesz belőle, ha minden a tervek szerint alakul.

lotusv8

A Lotus döntése, hogy önálló motort készít, meglehetősen kockázatos lépés, hiszen mind a fejlesztés, mind a gyártás meglehetősen drága, különösen egy ilyen kis gyártó számára. Az elszántság azonban nem hiányzik: a tervezést tapasztalt specialistákra bízták – állítólag az AMG egyik korábbi mérnökét nyerték meg a projekt vezetőjének, aki korábban a Mercedes 6,2 literes sportmotorjának tervezésében is részt vett. Első lépcsőben a Lotus is egy 90 fokos hengerszögű V8-ast készít, de jóval kisebbet, mint a németek: 4,8 liter a hengerűrtartalma, és a cél az, hogy több mint 570 lóerőt hozzanak ki belőle. Ennyi már elég lenne, hogy teljesítményben utolérjék a Ferrari 458-ast, amely az Esprit egyik legfontosabb riválisa lesz. Úgy tudjuk, a Lotus terveiben egész kis motorcsalád szerepel: a V8-asból két henger elhagyásával 3,6 literes V6-ost készíthetnek, a motor megfelezésével pedig egy 2,4 literes négyhengeres adódik, és ezeknek is megvolna a helyük az Evora, illetve az Elise utódaiban.

A Lotus az új motorcsaláddal régi hagyományt elevenít fel. Az 1970-es évek elejétől az 1990-es évek közepéig a cég túlnyomó részt saját motorjaival készítette az autóit, az Esprit számára készített 3,5 literes biturbó V8-ast pedig csak 2004-ben nyugdíjazták. Azóta vásárolt motorokkal dolgozik a gyártó – előbb az MG-Rovertől, majd az Opeltől és a Toyotától származó motorokat építettek be – de a jelenlegi cégvezetés szerint jobban megéri egy saját motorcsaládot fejleszteni, mint a nagy autógyárak eredetileg nem sportkocsiba készült motorjainak átalakítására költeni.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.