Bukott BMW X6-os

2011.09.20. 12:29

Hibrid autót kínálni manapság presztízskérdés, de a BMW befürdött az X6 Active Hybrid változatával. A típus csupán két évig létezett, és nyomtalanul el is tűnik a bajorok kínálatából.

A benzin-elektromos hajtás előnye épp a takarékosság és a hatékony működés lenne, de az X6 hibrid változata ezek közül egyiket sem produkálta, erre pedig a vásárlók is hamar rájöttek. A 480 lóerős gép vagy kétszáz kilóval volt nehezebb, mint az ugyanolyan 4,4 literes, 408 lóerős benzinmotorral hajtott hagyományos változat, és a fogyasztása sem volt észlelhetően alacsonyabb. Ráadásul az extra teljesítmény sem adhatta el, hiszen drágábban adták, mint egy 555 lóerős X6 M-et. Így aztán nemigen találtak olyan vásárlót, aki épp egy ilyen hibrid szabadidő-kupéra vágyott volna.

Az X6 Active Hybridben a Mercedesszel, a Chryslerrel és a General Motorsszal közösen fejlesztett hajtásrendszer dolgozik, amelyet eredetileg a GM mérnökei kezdtek tervezni kifejezetten nagyméretű, négykerék-hajtású autók számára. A fejlesztés azonban túl lassan haladt, így már a 2009-es bemutató idején elavultnak számított, és úgy tűnik, nem is tervezik a további fejlesztését. Így ha lesz is a BMW-nek hibrid szabadidő-autója, abba valószínűleg másik hajtásrendszer kerül majd, így biztosan éveket kell várni a megjelenésére.