Mojo: őrült orosz sportkocsi

2011.10.04. 12:47

Az apró manufaktúra korábban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy az óriási Prombon terepjáró extralistájára felírták a bálnafityma-kárpitozást is, kiakasztva ezzel a természetvédőket, és felkeltve a sajtó érdeklődését. A péniszbőr-kárpitot végülis levették a műsorról, de a reklámfogás működött. Most azonban, hogy a Hummernél is nagyobb polgári páncélost már sikerült bevezetni, egy szórakoztatóbb modellen dolgozik a Dartz.

A Mojo furcsa gép, különálló kerekekkel, érdekes, bár leginkább taszító formatervvel, és hátrahúzható utastér-takaró panellel. Ez utóbbi nem tető – bár ha magasabb lenne, talán az is lehetne – csupán az üres autó lezárására szolgál. Az utastér így menet közben lényegében nyitott, akár egy Ariel Atomnál, és a párhuzamot tovább erősíti, hogy itt sem nagyon takargatják a motorteret.

Hivatalosan egyelőre semmit nem árultak el a Mojo műszaki tartalmáról, de annyi látszik, hogy középmotorként az első generációs Yamaha V-Max V4-es motorját építették a prototípusba. Ez alsó hangon is 145 lóerős, a Dartz lélekvesztője pedig nem lehet sokkal több 600 kilogrammnál, ami komoly dinamikát sejttet. Az aktuális divatnak megfelelően már dolgoznak egy elektromos változaton is, amelyet Jo-Mojonak neveztek el, de erről még annyit sem tudni, mint a benzines kivitelről.

Valószínű, hogy a kész gépet jövőre, a Top Marques Monaco-n mutatják majd be, ahol a világ legdrágább autóit gyűjtik egy helyre minden évben.