Marad a V12-es a Ferrari Enzóban

2011.10.07. 06:13

Bár az anyacég, a Fiat a motorok méretcsökkentésének és turbósításának úttörője, a Ferrainál igyekeznek elkerülni a témát, és próbálják megőrizni a márka hangulatát.

Ahogy a Lamborghini az Aventador esetében, a Ferrari is a bevált recept megtartása mellett döntött az Enzo utódjának fejlesztésekor. Megtartják a nagy V12-es középmotort, amely brutálisan erős és szépen is szól, de ugyanakkor elképesztően sokat fogyaszt. Ez utóbbi eddig nem volt érdekes – az üzemanyagtank elég nagy, a vásárlók pénztárcája pedig kellőképpen mély, hogy a fogyasztás ne legyen szempont – de most, hogy a Ferrari modelljei is beleszámítanak majd a Fiat szén-dioxid-kibocsátási kvótájába, már lépéskényszerben vannak a maranellói tervezők is. A hírek szerint a tervezők most valamiféle elektromos segédhajtással igyekeznek csökkenteni a fogyasztást kis sebességnél. Ettől az új sportkocsi persze még nem lesz takarékos, ha kihasználják minimum 700 lóerős csúcsteljesítményét, de ez nem számít: a károsanyag- és szén-dioxid-kibocsátást viszonylag kis sebesség és alacsony fordulatszám mellett végzik.

Különös, hogy a Ferrarinál így kerülik a turbófeltöltés használatát, hiszen az 1980-as években gyakorta használták ezt a megoldást. Két legendás típusuk is V8-as turbómotorral készült, a 288 GTO, majd az ebből kifejlesztett F40-es. Ez utóbbi típussal kezdődött az a szuperautó-sorozat, amelynek legutóbbi tagja épp az Enzo volt.

Annyit tudunk még az új modellről, hogy megmarad a középmotoros elrendezés és a karbonszálas vázszerkezet is – a hagyományoknak megfelelően az új modell is sokkal inkább ígérkezik utcán használható versenyautónak, mint hétköznapi sportkocsinak. Valószínű, hogy a Ferrari Enzo utódja 2014-re készül el.