Ilyen lesz a jövő Saabja

2011.11.02. 17:55

Egy svéd honlapon bukkant fel ez a vázlat, amely állítólag a következő 9-3-ast ábrázolja, legalábbis ahogy a Saabnál nemrég tervezték. Az persze korántsem biztos, hogy lesz is belőle valami.

A skiccet állítólag az Európai Befektetési Bank képviselői számára összeállított prezentációban használta fel a Saab vezetése, még tavaly, amikor úgy tűnt, a bankon keresztül oldódhatnak meg a cég anyagi problémái. Ami feltűnő, hogy az új modellben ismét megjelenik a 99-es és a 900-as jellegzetes karaktere, amely évtizedekig meghatározó eleme volt a Saab arculatának. A hengerpalást-szerűen hajlított első szélvédő és a ferde hátfal tehát visszatérhet, persze, ha az autógyárat valóban meg tudják venni a kínaiak – ez jórészt a kínai hatóságok engedélyén múlik – és folytatják a megkezdett fejlesztéseket.

A Saab legfontosabb vonzereje a kínaiak számára éppen az lehet, hogy intenzív fejlesztés folyik a cégnél: egy új, rugalmas platform kialakítását kezdték meg, amelyre a vázlaton szereplő 9-3-as mellett mindenféle méretű modelleket építhetnének. A munka befejezéséhez azonban még euró-százmilliókra van szükség, így az egész projekt sorsa erősen kétséges.