Nagykocsi két liter alatti fogyasztással?

2011.11.12. 05:23

A Mitsubishi PX-MiEV néven már bemutatott egy tanulmányautót két évvel ezelőtt Tokióban, és most is kiállítják ugyanezt az autót PX-MiEV II néven, továbbfejlesztett hajtással. A fogyasztást sikerült tovább csökkenteni, méghozzá különös módon egy nagyobb benzinmotor beépítésével.

A hibrid hajtáslánc elektromos része lényegében nem is változott: ugyanúgy két, egyenként 82 lóerős és 200 Nm csúcsnyomatékú villanymotorból áll, amelyek egy viszonylag nagy kapacitású akkumulátorból kapják az energiát, és lassításnál oda is táplálnak vissza. Az újdonság az összkerék-hajtással kombinált rendszer benzines részében van: az 1,6 literes, 116 lóerős négyhengeres helyett egy kétliteres, de mindössze 95 lóerős motor került a második változatba, amely alacsonyabb fordulatszámokon működik, és így jobb hatásfokú lehet. Ezzel sikerült az átlagfogyasztást 2-ről 1,66 literre csökkenteni 100 km-en. A gép persze tisztán elektromos üzemben is működhet, ilyenkor mintegy 50 kilométert tehet meg egy töltéssel, de az elméleti hatótávolsága vegyes hajtással 800 kilométer felett van.

Egy ilyen komplikált hajtásrendszerű autó persze sokkal drágább, mint hasonló méretű benzin- vagy dízelmotoros SUV, sőt, alighanem a sorozatgyártású hibridek többségénél is – ebbe már Li-ion akkumulátorcsomag kell – így a szériagyártásról egyelőre nem esett szó, de nem kizárt, hogy a Mitsubishi a későbbiekben gyártásra éretté is teszi a konnektoros hibrid hajtásláncot.