Olcsó sportkocsin dolgozik az Alfa Romeo

2011.11.16. 06:18

Az Alfa Romeo visszatér a Spyder gyökereihez: az új generáció könnyű lesz, kicsi, és ami a legfontosabb, kifejezetten olcsó.

A Spyder a generációváltások során fokozatosan távolodott el attól az ideáltól, amely egykor sikeressé tette: elhagyták a költséges hátsókerék-hajtást, viszont nagyobb motorokat kezdtek beépíteni, így viszonylag szűk réteg számára maradt vonzó a típus. A legutóbbi modell, amely a Brera kupéra épült, ráadásul még nehézre is sikerült a maga bő másfél tonnájával – nem csoda, hogy 2010 őszén csendben eltűnt a kínálatból. Az utód tervezése azonban már folyik, és ha minden igaz, az ős-Spyderre hasonlít majd, legalábbis koncepciójában.

A hírek szerint a tervezők egyik célkitűzése az, hogy ezer kilogramm alatt tartsák az autó súlyát, ami már önmagában is ígéretes. A motor valószínűleg a Fiat 1,4 literes turbómotorjának egy változata lesz, 150 lóerő körüli teljesítménnyel, így az autó hasonlóan dinamikusnak ígérkezik, mint a Mazda MX-5. Az igazán érdekes kérdés persze az, hogy befektetnek-e egy könnyű, hátsókerék-hajtású padlólemez kifejlesztésébe, vagy elkövetik ugyanazt a hibát, mint a Fiat Barchettánál, és a Spyder fronthajtású marad.

A pletykák alapján olyasmi autót képzelünk el, mint a Pininfarina 2uettottanta tanulmány, amelyet tavaly tavasszal mutattak be Genfben – ha a végleges autó formája csak fele ennyire vonzó lesz, akkor könnyen odapörkölhet a jelenleg vetélytárs nélküli Mazda roadtsernek.