Új Ford Kuga: nagyobb arc, nagyobb belső

2011.11.16. 12:30

Az autót egyelőre Ford Escape néven mutatják be Los Angelesben, de a Kuga is ugyanilyen lesz az Egy Ford programnak megfelelően. Így ugyanis nem kell többször fejlesztenie a cégnek a különböző piacokra, elég egy modell mindenhová.

Ennek köszönhető, hogy bár a Kuga jól illeszkedett a Ford európai arculatához, és nem is régi modell, az orr-részét teljesen áttervezték. Így a Ford Focusra emlékeztet leginkább: a gigantikus első légbeömlő és a két, viperafogként belelógó borda is a testvérmodellt idézi. Úgy néz ki, ezeket a stílusjegyeket ítélték megfelelőnek arra, hogy Észak-Amerikában és Európában is lenyűgözzék a vásárlókat. Hátrébb egyértelműen az aktuális Kuga köszön vissza, bár nyújtottak tíz centit az autón, ami jórészt a hátsó lábtérben jelentkezik.

A motorválaszték az Escape esetében háromtagú lesz: 1,6 és 2 literes négyhengeres Ecoboost, illetve 2,5 literes öthengeres turbómotorokkal kínálják majd. Ezek várhatóan az európai választékban is felbukkannak majd, ahogy eddig is, de mifelénk nyilván lesz dízelmotoros kivitel is, hiszen Európában még mindig ez a sláger alacsony fogyasztása miatt. Ezen felül elképzelhető, hogy a Kuga alapváltozatába is bekerül az ezres, háromhengeres turbómotor, amely az 1,4 és 1,6 literes szívó benzineseket váltja a teljes Ford palettán.

A típus világpremierjét ugyan Észak-Amerikában tartják, de úgy tűnik, 2012 tavaszán Európában is megkezdik a bevezetését. A Ford arra számít, hogy ez lesz mind közül a legsikeresebb globális modellje, mivel a piacfelmérések szerint a kompakt SUV kategória bővülhet a leggyorsabban a következő néhány évben, méghozzá minden lényeges piacon.