A legújabb angol népautó?

2011.11.22. 05:39

Rég tudni, hogy jön az MG 5, épp csak nem láthattunk még fotókat a végleges változatról. Most azonban nyilvánosságra kerültek a fotók – ezek alapján akár sikeres is lehetne a kínai angol autó.

Ahogy megszokhattuk, az új MG modell formája kifejezetten korszerű benyomást kelt, sőt, akad rajta jónéhány, manapság szokatlanul bátornak ható formai megoldás, amilyen a motorháztető alól szabályosan előfolyó első fényszórópár is. Az összkép legalábbis érdekes, de nem is a formaterv volt, amely eddig meggátolta a kínai autók elterjedését, hanem a minőségbe vetett bizalom hiánya. Ezt az akadályt pedig az új MG-knek is le kell küzdeniük – legalábbis ezt mutatja, hogy bár az egy számmal nagyobb MG 6 már kapható Nagy-Britanniában, eddig még ezret sem sikerült belőle leadni.

Az MG 5 többféle motorral lesz kapható: az alapmodell 1,3 literes, a csúcsmodellek 1,8 literes négyhengeresekkel érkeznek – a legerősebb kivitelbe turbómotort építenek. A többi műszaki megoldás meglehetősen átlagosnak tűnik: MacPherson felfüggesztés jutott előre, és csatolt lengőkaros futómű hátulra. A képekből sajnos épp a lényeg nem derül ki: azok az apró részletek, amelyek eldönthetik, hogy a kínai MG meg tudja-e vetni a lábát Európában, vagy sem.

Annyi bizonyos, hogy nem ez a kínaiak utolsó dobása: a hatos és az ötös mellé rövidesen megérkezik a kisméretű MG 3, méghozzá többféle karosszériával, illetve egy olcsó sportkocsi is fejlesztés alatt áll.